2011. október 22., szombat

Budapest Láger

Ma délután fél ötig aludtam. Reggel 7-kor hagytam el a munkatábort. Csak így hívom, mert munkahelyemnek elsősorban a világot tartom, beosztásom: ember. Főnököm: Isten, ami, aki alatt mindenki azt ért, amit akar.
Hogy miért kerültem mégis munkatáborba? Hm... elég sokan vannak ezzel így manapság.

Pedig valamiben mindenki kiemelkedő. Volna, lehetne, ha felismerné és tehetne.

"...a pénz utáni hajszában önmagukat veszítik el: a tőke újratermelésének eszközeivé válnak, s így a tőke, mint valami hatalmas bálvány, uralkodik fölöttük. Az emberek, a cselekvő szubjektumok tehát tárgyakká, objektumokká váltak, s éppen az általuk megteremtett tárgyi világ lett az ő mozgatójukká, mondhatni szubjektumukká! Hogy a tőkét termelő munkásosztály a társadalom előrehaladásának öntudatlan eszközéből, objektumából, annak alanyává, öntudatos szubjektumává lehessen, ahhoz előbb öntudatra kell ébrednie..."

Írja Marx kapcsán Lendvai L. Ferenc A gondolkodás története című rendkívül jó kis filozófiai-történeti alapgyűjteményben.

Hadd idézzek Marxtól magától is egy részletet:

"...Minél inkább kidolgozza magát a munkás, annál hatalmasabb lesz az idegen, tárgyi világ, annál szegényebb lesz ő maga, az ő belső világa, annál kevesebb lesz az ő sajátja...A munkást részemberré csonkítják, a gép függelékévé alacsonyítják, munkájának gyötrelmével megsemmisítik annak tartalmát...életidejét munkaidővé változtatják...Ebből következik tehát, hogy abban a mértékben, amelyben a tőke fölhalmozódik, a munkás helyzetének rosszabbodnia kell, bármilyen is a fizetése, akár magas, akár alacsony... A gazdagság fölhalmozása az egyik póluson tehát egyúttal a nyomor, munkagyötrelem, rabszolgaság, tudatlanság, eldurvulás és morális lealacsonyodás fölhalmozása az ellenpóluson, azaz annak az osztálynak az oldalán, amely saját termékét, mint tőkét termeli..." 
(Marx, Das Kapital, 1867)

1867!!! Tehát, pontosan 144 éve képes volt valaki felismerni a tőkés világ buktatóit (mikor az még teljesen kezdetleges volt és jóval szelídebb, mint ma), míg manapság a legtöbb ember bele sem gondol miért gürizik, és valójában hova vezet ez az út. 144 éve!
Más kérdés az, hogy Marx nevét mivel azonosítják, és merre csűrték-csavarták az ő igazságait.

Az én munkatáboromban sokféle egyéniség van. De írnám inkább így: egyen-iség, egyediség helyett.
Leírom, hogy zajlik ez a felszínen.
Belépek, végignéznek rajtam:
- Jó a hajad.
- Mi ez a cipő?!
- Ez márkás? Hol vetted?
Mintha egy kifutóra mennék, holott épp a legalja gané munkára készülök. Ki a faszom az, aki a munkatáborba menet kiöltözik? Meg egyáltalán. Kiöltözni? Inkább beöltözni majomnak, beállni a sorba. Ez az elvárás. A trend: olyat venni fel, ami már mindenkinek van (totál, mint a csíkos börtönviselet, csak ezt trendnek hívják olcsó manipulációval). Ebben hol az izgalom? Hol vagyok én?
Nem, nem, nem. Elmagyarázni nekik? Előhívni őket, mint egy fényképet? Nincs hozzá megfelelő sötétszoba.

Ez egy multi-munkatábor. A legrosszabb mind közül. Enni? Van, hogy nem tudsz. Pisilni? Mintha valami különleges óhaj lenne. Cigizni???? A legbűnösebb cselekedet. Te egy szolga vagy. Ha vendéglátásban raboskodsz, akkor a főnököd szolgája, és a vendégé is egyben. A vendég? Idézek a tegnap éjszakából:
- Mi a faszomért nincs még kész a kaja?!

Ez így egészséges? Ezek itt emberek? Vagy elfelejtették, hogy egy tőről származunk, ugyanolyan lyukból születünk, és ugyanúgy megdöglünk a végén?

Persze, persze, a szellemi termék nem számít tőkének. Nem hoz profitot. Gondolják. Csakhogy mindent, ami itt van, a szellem hozott létre. A szart is, a jót is. Csak azután a kéz, a cselekedet. Mondják, hogy írásból nem lehet megélni. Ahogy gondolatokból sem. Mégis, hány százezer ember élősködik a maga javára József Attilán, hány gyermek szelleme fényesedik az irodalom órákon, ahol olyanokról tanítanak, akik miattunk lettek öngyilkosok, vagy társadalmi száműzöttek? Miattunk, embertársak miatt, akik elmentünk József Attila mellett az utcán, mielőtt a vonat alá zuhant, akik elviseltük, hogy Márai világgá ment, akik elnéztük, hogy Hamvas vasútat épít, akik hagytuk, hogy Radnótit, Rejtő Jenőt, és még sokakat eltaposson a láger.
Van jogunk hozzájuk? Mi? Utcákat nevezni el, szobrokat állítani? Nemzeti lelkiismeret, fulladj magadba, és kussolj, mert ugyanezt műveled most is!

Csak még nem látod, kiből lesz az újabb áldozat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése