Ady Endre halálának 96. évfordulójára

Ady Endre: 1877. november 22. - 1919. január 27.

József Attila:

Ady emlékezete

- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békítik a simák alattomba'
lány-duzzogássá haragvásait?
Földön a magyar és földben a költő,
dühödt markába rögöket szorít,
melléről égre libbent föl a felhő,
de tovább vívja forradalmait.

A televény titokzatos honában
izgat tovább, nem nyugszik, nem feled.
Ezer holdon kiált és haragjában
szeleket űz a Hortobágy felett.
Szeleket, melyek úri passzióból
a begyüjtött kis szénát szétszedik
s a sülyedt falun fölkapják a hóból
Dózsa népének zsuppfedeleit.

Teste a földé. Földmívesé a lelke,
azért koppan a kapa néhanap.
Sírja három millió koldus telke,
hol házat épit, vet majd és arat.
Verse törvény és édes ritmusában
kő hull s a kastély ablaka zörög,-
eke hasit barázdát uj husában,
mert virágzás, élet és örök.

(1930. március 23.)


"Azt tartotta, hogy az írónak semmi körülmények között sem szabad mást és másképp írni, mint ahogy meggyőződése diktálja. Költészete a teljes odaadás vágyából fakad, fenntartás, képmutatás nélkül tárta fel egész lényét a világ előtt, érzéseit úgy, ahogy forrtak benne, nemcsak a nemes fémet, hanem a salakot is, ami bennük van, gondolatait a maguk teljességében és feszítő erejében, óvatoskodás és politizálás nélkül. Ezért van benne lírájában egész valója, egy emberi lélek minden küszködése a jóval és rosszal, s ezért van egész költészetének az az egységes jelleme, amely úgy tünteti fel összes verseit, mint organikusan összetartozókat, egy egységes organikus élet kifejezéseit. Adynál a költészet és élet nem volt különválasztott két dolog, ő a költészetében élt, s egész emberi élete alig volt más, mint a költészetnek közege. Olyan volt, mint egy természeti jelenség. Mint ahogy a fa arra van rendeltetve, hogy virágozzon és gyümölcsöt hozzon, őneki is csak arra való volt az élete, hogy versek támadjanak belőle. Senki olyan teljesen fel nem áldozta magát a versért, képes volt minden poklokon keresztülmenni csak azért, hogy költői hivatását beteljesítse...
...Akik csupán esztétikai kategóriákkal közelednek hozzá, azok sohasem fogják megérteni nagyságát, mert nem jutnak el odáig, hogy az egyes versek tömegén túl meglássák azok egységét, meglássák, hogy életének munkája egy egységes, élettörvények által megszabott dráma, amelynek cselekvénye egy hatalmas életakaratnak vereségről vereségre való küzdelme azzal a világgal, amelyben élnie kell és amellyel nem tud békét kötni...
...Nem tudta megkötni azokat a kompromisszumokat, amikkel mi, többi emberkék egyéniségünkből való áldozatok árán is megszerezzük magunknak a nyugodalmas élet olcsó lehetőségeit. Nem tudott erőszakot tenni magán. Ő nem tudott másképp, mint hogy teljes intenzitással élje és fejezze ki az életet, s ha a világ, amelyben élni kell, ezt akadályozza, ő ebbe nem nyugszik bele okos, derék ember módjára, hanem egész testtel nekimegy a világnak, s inkább elpusztítja magát, semhogy bármit is engedjen önmagából...
...hevesen élt benne a vágy, hogy megértsék és reagáljanak rá, de ennek a vágyának sem tett engedményeket, mindig azt mondta és úgy, ami és ahogy benne élt, tekintet nélkül arra, hogy tetszik-e másoknak, megértik-e és nem támaszt-e maga körül ellentmondást..."

(Schöpflin Aladár: Ady igazsága, részletek)


Ady Endre:

Finita....

Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?...
...Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret -
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?!...

Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert...

Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szivén...

Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjuságom,
Utolszor voltam trubadur...
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szűzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.

Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom...
...Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!...