A kalandor

Alexről tudni lehetett, hogy minden balhéban benne van. Gyerekkora óta. Mint például a detoxikáló. Egyszer csak jött az a péntek. Hétfőn az iskolai okosságok helyett még mindig az infúzió csurgott belé. Röhögött. Milyen jó kis balhé! És a legjobb, hogy még a barátnője is ott volt, mellette feküdt a szomszéd ágyon. Ugyanis az ő szülinapját ünnepelték. Ittak ezt, ittak azt, a pult választékát mind felélték. Elindultak a bulihelyre, csakhogy nem értek oda. Alex már nem sokáig érzékelte a környezetét. Utolsó kép: a lábai cikáznak előtte a betonon. Következő kép, valami rázkódás, valami női hang és egy tűsarkú. Legközelebb szembehányta a nővérkét. Így ébredt. Aztán a gyomormosás következett. Nem nagyon érezte, olyan volt, mint egy fogmosás.

Aztán meg az alvilági életben kereste önarcképét. Gondolta, dealer lesz, vagy más. Ide-oda vetette a kamaszkor, négy liter minősíthetetlen bort simán elfogyasztott, hogy utána félmeztelenül táncolhasson a házibuliban, majd a klotyón végezze valami csajjal. Ilyen volt 14 évesen. Mindig a nők izgatták, a buli meg a pia. Aztán egy szép napon átspiritualizálódva ébredt fel.

Azóta is szereti a nőket, a csinos combokat a szoknya alatt. Valójában mindig is imádta a szoknyát. Amelyben szinte már érinthető, de mégis sejtelmes körvonalak szabad utat engednek képzeletnek, kéznek.
Költő lett, és elindult a lelkekbe. Ott is aztán látott mindent. Pfűűű, de még mennyi mindent. Valójában lelkeket akart enni. Mohón, a lehető legnagyobb kitartással kutatta fel áldozatait, vagy ők jöttek el hozzá önként. Előbb-utóbb minden kiszemeltje beadta a derekát.

A vérzivataros kamaszkorban igyekezett kipróbálni mindent és mindenkit. Tudta, jól jön a tapasztalat. És mi másért, mint tapasztalni van itt. Látni, megélni, megízlelni, aztán szenvedni, majd továbblépni. Vállalta a szenvedést mindig. Nem volt olyan veszély, ami ne izgatta volna fel. Ment és hódított. Amikor más elveszíteni készült a szüzességét, ő már épp tesztelte a gruppen összes variációját. Aztán megunta. Gondolta, sokkal nagyobb kaland egyvalakit megtartani, mint százvalakit meghódítani. Ezt értettem átspiritualizálódáson. Úgyhogy jöttek a hosszú kapcsolatok. Az elején nehéz volt beleszoknia, pont egy olyat fogott ki, aki két héttel a megismerkedésük után mással csókolózott. Hm...érdekes, gondolta magában, és lefeküdt az exével, meg annak a valakijével egyszerre. Ha valamit komolyan gondolt, nem szerette, ha átbasszák a fejét. Na mindegy. Azért együtt maradtak vagy három évig, laktak itt, ott, volt sok életük együtt, de Alexnek másokkal is. Hiába, ha bemutatásra került egy-egy barátnőnek, valahogyan mindig beléjük habarodott, és félrejátszott. Csalt, és szeretett. Egyszerre mindenkit. Vagy inkább külön-külön. Valahogy izgatta az a dráma, ami köztük zajlott, a pofonok, amiket ezzel kiérdemelt.

Aztán jött egy nagy románc. Felnőtt élet volt már ez, ekkor bemutatkoztak neki az angyalok, mindenkire mosolygott egy-egy mámoros éjszaka után, mesterére lelt. A mester persze lelécelt, ahogy azt illik. Majd fel-felbukkant, míg a tanítvány jobb nem lett nála. Persze Alex megint hibát követett el. Beleszállt egy kapcsolatba, amelyben végképp nem tudott önmaga lenni. Úgy látszik, vannak ilyen tartalékos időszakok, amikor a kalandorok is elfáradnak, és másnak tűnnek, mint amik, bujkálnak, inkognitóba vonulnak.

És akkor egyik-napról a másikra megcsalják. Mi???? Engem??? Egy kalandort? Alex rém büszke és hiú volt mindig is. Na itt aztán borult a bili. Vele ezt nem lehet megcsinálni. Felöltötte éjszakai énjét, és már vitte is haza a következő csajt. Ezután a legtesthezállóbb időszaka következett. Mondhatni, kiteljesedett kalandorsága. Megért, mint a jó bor. Jó állása volt, megtehette, hogy jön-megy, taxin vagy repülőn, vagy a nők céges autóján. Általában vidéken talált kikapcsolódást. Itt aztán minden jóban része volt, a tenyerén hordozták. Miért? Mert önmaga volt. Udvarias, figyelmes, izgalmas, szórakoztató. Mindig új, mindig más. Ugyanakkor a románcok megviselték, ismét inkognitóba vonult. Azt gondolta, majd mostantól megtalálja azt, akivel kiélheti legbelsőbb kalandorságát: azaz egy életen át kutathatnak majd egymásban, és egymáson kívül, együtt. Egy életen át tartó izgalom lesz, kéjutazás, szeretkezések vég nélkül, randik és évfordulók, hülyeségek és bohémságok, meghittségek és inspiráció.

Ám kódjait félreértelmezték. Hagyta, hogy így legyen. Nem akart semmit. Összetört. A másik nem ismerhette, mert alig látott belőle szikrányit is. Alexnek nem ment a kalandozás. Megtorpant. Kibaszták a munkahelyéről, elkezdett félni. És a félelem a kalandorok legnagyobb ellensége. Azelőtt mindig úgy élt, hogy nem bánt semmit, ha belehal is. Az utóbbi időkben elkezdett félni. Mi lesz, ha? És mi lesz, ha? Adósságok nyomták a vállát, mindenki csesztette. Pedig önerőből rengeteg tapasztalatot gyűjtött, sokat elért. Most nem tudta megszokni az új állapotát. Párja sokat segített neki, de lehet, hogy többet ártott. Lehetett volna mondjuk az is, hogy Alex mellett önmagát élje meg, és akkor az igazi Alex is előbújik. Akkor sült volna el jobban a dolog. De mindig könnyebb csendesen kisétálni. Elsomfordálni, magyarázatokat gyártani, embereket vonzani be, akik kiszabadítanak az öncsapdából.

Hát jó. Alex ismét életben van, mi az hogy, nem volt ennyire formában már régóta. Olykor inkább elviseli a magányt, minthogy még egyszer a meghittségnek hódoljon. Mi a fontosabb? Számára bizonyosan az izgalom, hogy az lehet, aki, és erre emlékeztetni sem kell.

Kurvára ironikus, hogy párja épp azért hagyta el, hogy egy ilyen embert keressen. Ott volt az orra előtt egy csomagban a lehetőség. Nem nyitotta ki. Alex büszkeségébe tiport. Alex felkelt, és nem fordul vissza. Akiket elhagyott, többé nem tudhatják meg, amit elszalasztottak. Vagy megtudhatják, de meg nem kaphatják, meg nem érinthetik. Hisz a valamikori mester is csak sóvároghatott utána elhízva, megviselten. A dics majd azé lesz, aki valóban képes vérkomolyan, halálig játszani a szerelmet, végsőkig pendíteni a húrt. Addig? Addig meg kóstolás van, a játék elindult. A gémóverig még sok idő van.