Reggeli lendület

Felháborodás

Mintha kikanalazták volna az agyamat. Komolyan, gyanítom, még citromot is csöpögtettek rá, hogy ízletesebb legyen. Vissza akarom kapni!!!

Régebben úgy éreztem, hogy a világ kifogyhatatlan a témákból. Hogy egy fekete pontról is többoldalas írást tudok összehozni. Egy zebráról minimum két novellát, és akkor még nem beszéltünk az élet nagy dolgairól, mint pl. a szerelem, amiről pedig a Harry Potter könyveket is megszégyenítő kötetsorozatot publikálhatnék.

Persze ez túlzás. De úgy látszik, lekapcsolódtam arról az energiasugárról, amely az ihletért felelős, mert a blogírásig eljutok csak-csak, és nagy nehezen befigyel egy vers is, viszont a cikkek nem állnak össze. Mi van velem, aki egy nap alatt 5 cikket is megírt? 

Mintha kikanalazták volna az agyamat. Komolyan mondom. Hova kéne mennem gondolatbeöntésre? Vagy lehet, hogy az elültetett szómagvak még megvárják a tavaszt, hogy kidugják bámulatos kis fejüket a hajamból?

Mi történt itt? Most már tényleg tudni akarom!

Káosz Ördöge! Kérlek, szállj le rólam, és máshol kopogtasd rémisztő sarkaidat! Ez a lüktetés a halántékomon már tényleg felbosszant, álmatlan éjszakákból meg nem kértem!

Valentin-flash

A szerelem művészet. Bűvésztrükk. Varázslat. 

A legteljesebb önkifejezési forma. 

Kontroll vesztett érzelmi torna, tánc, pillanat-tivornya.

Belső építészet. 

Színek és forma. 

Vállalkozás. A szél és a vitorla. 

Az új kedvenc

A szabadulóművész

-          Hogyan lehetnék szabad?

-          Találd ki, hogy ki kötözött meg – felelte a Mester.

Egy hét múlva visszajött a tanítvány, s így szólt:

-          De senkisem kötözött meg.

-          Akkor miért akarsz felszabadulni?

Ez volt a megvilágosodás pillanata, a tanítvány hirtelen szabaddá lett.

(Anthony De Mello)

A szabadulóművész bilincsekbe, láncokba verve, életét kockáztatva igyekszik a maga által okozott, mesterséges rabságból kitörni. Illuzionisának is nevezik, nézői borzongva szurkolnak neki, amikor éppenséggel egy kalitkába zárva a tengerbe süllyed. Egyesek a szívükhöz kapnak, míg mások körmöt rágva sopánkodnak, vajon mikor bukkan fel ismét a mélyből?

A saját életünkben mindannyian nagy szabadulóművészek vagyunk.

Sikeresen láncoljuk le magunkat olyan ember mellé, akitől aztán csak jelentős nehézségek árán tudunk megszabadulni.

Sikeresen kötözzük oda magunkat a céghez, végül évekig bogozzuk a csomókat személyiségünk vezérfonalán.

Sikeresen szabadulunk ki olyan ketrecekből, amelyeket magunk eszkábáltunk össze. Hisz bármilyen furcsa, mindig csak olyan keretek közé szorítjuk magunkat, amelyeknek oldására már ismerjük a módszert. Nézőink kedvéért pedig sikeresen játszuk el a műsort.

            Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mások zárnak minket kalitkába. Mint a hullámos papagájokat. Olykor szeretjük is ezt, hiszen így garantált a táplálékunk, és a területünk, ha kicsi is, de csak a miénk. És még kérdezzük: vajon a többiek mit csinálnak másképp, akik szabadon repkednek a kertben? Gyakran érezzük úgy, hogy elértük az unalomfaktorunk legmagasabb szintjét.

A szabadság egyszerű. A rabság bonyolult. A szabadság természetes, a rabság pedig mesterkélt. Sokszor épp ennek a fordítottját véljük igaznak. Ám akkor már foglyai vagyunk végzetünknek.