- Hogyan lehetnék szabad?
- Találd ki, hogy ki kötözött meg – felelte a Mester.
Egy hét múlva visszajött a tanítvány, s így szólt:
- De senkisem kötözött meg.
- Akkor miért akarsz felszabadulni?
Ez volt a megvilágosodás pillanata, a tanítvány hirtelen szabaddá lett.
(Anthony De Mello)
A szabadulóművész bilincsekbe, láncokba verve, életét kockáztatva igyekszik a maga által okozott, mesterséges rabságból kitörni. Illuzionisának is nevezik, nézői borzongva szurkolnak neki, amikor éppenséggel egy kalitkába zárva a tengerbe süllyed. Egyesek a szívükhöz kapnak, míg mások körmöt rágva sopánkodnak, vajon mikor bukkan fel ismét a mélyből?
A saját életünkben mindannyian nagy szabadulóművészek vagyunk.
Sikeresen láncoljuk le magunkat olyan ember mellé, akitől aztán csak jelentős nehézségek árán tudunk megszabadulni.
Sikeresen kötözzük oda magunkat a céghez, végül évekig bogozzuk a csomókat személyiségünk vezérfonalán.
Sikeresen szabadulunk ki olyan ketrecekből, amelyeket magunk eszkábáltunk össze. Hisz bármilyen furcsa, mindig csak olyan keretek közé szorítjuk magunkat, amelyeknek oldására már ismerjük a módszert. Nézőink kedvéért pedig sikeresen játszuk el a műsort.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mások zárnak minket kalitkába. Mint a hullámos papagájokat. Olykor szeretjük is ezt, hiszen így garantált a táplálékunk, és a területünk, ha kicsi is, de csak a miénk. És még kérdezzük: vajon a többiek mit csinálnak másképp, akik szabadon repkednek a kertben? Gyakran érezzük úgy, hogy elértük az unalomfaktorunk legmagasabb szintjét.
A szabadság egyszerű. A rabság bonyolult. A szabadság természetes, a rabság pedig mesterkélt. Sokszor épp ennek a fordítottját véljük igaznak. Ám akkor már foglyai vagyunk végzetünknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése