Fantomország

Furcsa dolog, hogy létezik ez a hely, ez az ország.

A saját létezésem és a többieké is hihetetlen benne.

Fantomország lettünk. Így, együtt, egymás nélkül. Egyéniségekre szakadva várunk, mint széthullt egyesület tagjai, várunk, hogy majd valaki elintézi, várunk a csodára, majd minden megoldódik valahogyan.

Erről a társadalomról csak annyit lehet tudni, hogy Orbán Viktor a feje.

Havonta csekkeket, hiteltartozásokat látok jönni felém. A hivatalokban fantomemberek ülnek, a bankokban szintén. Ők tudnak rólam, de én nem tudok róluk.

Ismerőseim nagy részét leköti a megélhetése, engem nem, mert nekem nincs. Egy évben háromszor találkozunk, akkor is vagy elalszanak az ünnepi asztalnál, vagy betegek. Ezt MAJDNEM meg is értem. Politikával, művelődéssel rég nem foglalkoznak, vagy csak nagyon keveset, emberi, baráti együttlétekre meg még ennyi sem jut. Pedig a politika ott kezdődik, hogy először is néppé szerveződünk - addig a politika sem létezik. (vö. polisz-nép). A romkocsmák népszerűsége nem véletlen. Ez ugyanis a régi házibulik, otthoni összejövetelek iránti igény tudattalan kivetülése. Nem véletlen az sem, hogy hungaricum.

Fantomirodáknak fantomhirdetéseire válaszolok elhelyezkedésem céljából. Van erre egy külön e-mail fiókom, ami egyfolytában üres. Pusztába kiáltott szó. A magyar ugaron kelemenannák táncolnak. A rádióból ömlik a fantomhazugság. A tévéből fantomemberek fantomműsorai sorjáznak. Nem hallgatom, nem nézem.  

Mintha egyedül lennék az országban. Pedig ezzel az érzéssel biztosan nem vagyok egyedül. Néha körülnézek: hova kerültem? A kivándorláson túl vagyok. Visszajöttem, hátha.

Időközben ez a hátha hiába lett. Senki nem szól senkihez érdemben. Sivár, kiürült táj minden ember. Napi céljaink a megélhetésen kívül kimerülnek a facebook-lájkok hajszolásában, pedig egy személyes baráti szó odaverne ezer lájkot is.

Tüntetünk, tüntetünk tömegarcúan. Valamit mindig el akarunk tüntetni. A teremtésre kellene végre hangsúlyt helyezni. Önmagunkat megvalósítani. Jó közösségeket, kapcsolatokat ápolni egymással.

Fantomország egy önbecsülés nélküli hely. Ebből kifolyólag senki nem becsüli a másikat, mert magát sem becsülte soha. Nem becsülnek meg a munkaadók, mert nem becsüljük meg magunkat. Pedig így volna becsületes hely ez, a senki földje, amelynél még a Holdon is nagyobb, igazabb élet zajlik.

Rajtunk múlik, mi alakítjuk ki, magunkból. Persze, amilyenné válunk, olyanná válik az ország is.

Fantomország jelenleg fantomokból áll, ahol fantomdiktatúrával táplálkozik egy fantomkormány. Én is fantom vagyok és ez egy fantombejegyzés a fantomáruházban. De én már TUDOM, hogy mi vagyok. Ettől kezdve pedig tudatos fantom. De amint az őrült rádöbben, hogy őrült, egyszerűen megszűnik az lenni. A fantommal is ez a helyzet.

A Márta dalát lájkolók körének üzenem, hogy ne csak (zenét) hallgassatok, hanem „kezdjetek el élni”, vegyünk tudomást egymásról, jöjjünk össze hetente. Alkossunk tudatos társadalmat, tudatos egyénekből, hisz jelenleg egy ostoba polip nyálkás csápjainak ideges, öntudatlan rángatózásai vagyunk.

Sem jobbra, sem balra nem érdemes kacsintgatni, hanem leginkább mélyen befelé. Mert ott lakik a magyar. És ott van a megoldás is.