Egy mostanában olvasott Ady-tanulmánygyűjteményből idéznék mára egy-két szösszenetet arról, hogy mi is áll a versek megértésének hátterében, messze nem a teljesség igényével, csak fel-felvetve egy-egy eszmefuttatást Babitstól:
(A könyv: Ady Endre: A Komp-ország poétája, Nap Kiadó, 2005, In Memoriam sorozat)
"Aki valamely költőt legmélyében megérteni akar, annak elsősorban a nyelvét kell tanulmányoznia. Kétszeresen így van ez a vérbeli szimbolistánál. A szimbolizmus gyökerén a fantázia van, a fantázia pedig nem egyéb, mint a költői nyelv. A szavak egymásutánja a képzetek egymásutánjának felel meg, s ez, mondom, nem egyéb, mint az asszociáció: a fantázia. A nyelv tanulmányával meg lehet állapítani az asszociáció alaptermészetét, azt, ami benne öröklött és tanult; tetten érni első merészségeit s fokozatos bátorodását; kinyomozni az érdeklődés és megfigyelés sajátosságait: az olvasmányok és látványok hatását a fantáziára. Titkos összefüggéseket lehet felfedezni, furcsa visszatérését képzetkapcsolásoknak, melyek a fantázia fejlődését vagy változatlanságát, egyszóval a költői alkotás lélektani kulisszáit illusztrálják."
Egy másik részből:
"Ha Adyban valamit nem értünk, annak nem az az oka, hogy a költő értelmetlen hagyta. Az értelmetlenség nem a kevésből, hanem a sokból származik. Nehezen érthető a költő gondolata, nem mintha nem gondolta volna el vagy fejezte volna ki elég dúsan, pontosan és szigorúan, hanem mivel nagyon is dúsan gondolta el, s nagyon is tömött pontossággal fejezte ki. Nem az ő magyarsága a hanyag, hanem a mi magyarul tudásunk a kevés. A költő nagyon is jól tud magyarul ahhoz, hogy ma Pesten jól megértsék."
(Babits Mihály: Tanulmány Adyról, Nyugat, 1920)
Végezetül:
"A verseinket nem olvassák, nem látják, s ha látják, nem értik, s ha megértik, jaj nekünk, mert akkor nem értették meg még csak igazán."
(Ady Endre: A magyar Pimodan, Nyugat, 2. szám, 1908. január 16.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése