Az a lakás. A kilincs azon az ajtón. A kéz a kilincsen. Az enyém. Lábam már a felkunkorodott szélű bejárati szőnyegen. A mozdulat, a léleksodrás, ami hozzád, be a lakásba vezetett. Olyan meleg volt a lakás és tél. Ledobtam a kabátom, kihúztam a rózsát a hátam mögül. A kilincs után a derekadban elakadtam. Elakadtam, és nem tudtam, megállítsam-e itt az időt, vagy beljebb lépjek, leüljek konyhádban, rákönyököljek a tányéralátétre, miközben az asztal közepén lévő lila hamutálat közelebb húzom. Engedjem-e, hogy Sangriával kínálj, és végtelenül a szemembe nézz? Te fürdőköntösödből rántottad elő az érveket. A falhoz simultál, tudtam, perceken belül döntenem kell. Olyan meleg volt és tél. Gondolkodtam: fájjon-e ez, amikor véget ér? Legyen-e valami, ami véget érhet? Mosolyogtál, és nagyon lila volt a hajad. Mögém álltál, melleid közrefogták a tarkómat, szétnyílt a köntösöd. Friss illatodat, vizes bőröd érintését jól ismertem. Cigarettáztam. Vajon akarom-e, amit tudtam; a szoba falairól olvasva le láthatatlan írásjeleidet, titkaidat. Akarom-e azt is megélni, amikor elmúlsz bennem? Vagy állítsam meg az időt, és haljak meg abban a percben, mikor az ágy másik sarkából nyújtózol durcás arcom felé kérlelő szemeddel? Tudod, tudod, tudod. Mindenfelé elvittelek, magammal hordtalak, mint feladatlan levelet. Tartogattalak, gyűrögettelek. A parkban Rimbaud Részeg hajóját olvastam fel neked, miközben hétvégi családok fociztak, kiskölyköket instruáltak fiatal anyukák. Tudod, tudod, tudod. Most meleg van nálad és tél. A lakásba soha többé nem megyek. Rettegek tőle. A rózsaárus asszonyoktól is megrémülök. Elkerülöm a lakásokat. Elkerülöm a kilincseket. Elkerülöm magam, elkerüllek téged. Olyan meleg volt és tél. Te fogtad elől a fenyőfát, én a törzsét. Húsvétkor lementünk fűért. A tojások alá, amihez te keverted össze a tojásfestéket. Olasz étterem, eperbor. Rettegés. Megállíthattam volna az időt akkor is, amikor elrejtetted a szerelmes cetlit a táskámban, és a munkahelyemen találtam rá. A rúzzsal megrajzolt szív a tükrön összetörhetett volna. Tudod, tudod, tudod. Azóta is várok a korai buszra, államat szövetkabátba mélyesztve, szuszogsz a hónom alatt, és viszlek örökké tovább. Milyen meleg volt és tél.
A falhoz simulsz. Köntösöd kioldódik. Férjed a konyhaasztalon könyököl, két gyermek játszik a karácsonyfa alatt. Nem állítottam meg az időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése