2015. január 31., szombat

Arc poetica

Egy rövidebb vallomást intéznék arról, mik, melyek az irányadó elveim napi, irodalminak nevezhető létezésemnek.
Talán inkább pontokra szedem:
1. Az élet az első, az irodalom a második.
Tehát törekszem arra, hogy az életemmel írjak, s nem pedig az írásomban éljek. Ennek a pontnak van egy másik értelmezése is: maga az életem, a létezésem váljon költészetté, s ne pedig a költészetem az életemmé. A létezésem, a gesztusaim legyen művészet, az, aki, ahogy vagyok - barátságban, szerelemben, partizásban és munkában. Ez nagyon fontos számomra, ezután jöhet csak az írás. Nagyon szeretnék például két lábon járó könyv lenni és nem pedig író, aki elbújt a könyvben.
2. Kőkemény őszinteség.
Az általam megismert és értelmezett valóság teljes átadása, ami nevezhető realista irodalomnak is, bár az én realizmusom kissé különbözik az általában realizmusnak skatulyázott vízióktól. Mivel nem tudok egyetlen valóságot feltételezni, nem is nevezem magamat realistának. Hiszen mindenki realizmusa különbözik. Igyekszem mindent leírni, és semmit sem visszatartani, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatom, hogy megbántok valakit, vagy vásárra viszem a bőröm.
3. Sokszínűség = Teljesség.
Nehéz utat, de tudatosan választottam, miszerint az irodalmon belül a lehető legszélesebb spektrumot igyekszem a lehető legtöbb eszközzel szemléltetni. Lesznek olyanok, akiknek nagyon tetszik egy irányom, a másiktól viszont sírva menekülnek. Ez mindig így lesz, mert nem egy bizonyos árucikk akarok lenni, hanem maga a bolt. Azt vedd ki, ami tetszik. A létezés teljessége ugyanis azt jelenti, hogy minden aspektust észre kell venni, azokat pedig az eszköztárból kiválasztott, hozzájuk illeszkedő prezentációs technikával kifejezésre juttatni. Egyszerre létezik bennem a recenziók és esszék tudományos, analitikus nyelve, a szürrealisták, szimbolisták vizuális analógiái, humoreszkek abszurditásai, a mesélő kedv, a versek között pedig a szabadverstől a kötött formákig minden.
Nem akarok skatulyaköltő lenni. Nem, nem kell, hogy egyből rám ismerjenek. Pont ezt igyekszem elkerülni. A jellemezhetetlenség egyfajta végtelenséggel, lezáratlansággal, nyitott ajtókkal kecsegtet. A kialakultság meghaladásának nevezhető, amennyiben tudatos. Amennyiben nem, akkor a kialakultság hiányának. Az enyém tudatos. Az egységet ez esetben az életmű mutatja meg, nem annak egyes darabjai. Majd, ha... remélhetőleg eljutok odáig, hogy életműről legyen szó, jó pár évtized múlva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése