Kultklip

Sugizo az, akit nem tudok hova tenni. Egyszerre nő és férfi, egyszerre lágy és kemény, egyszerre művész és senki.
Ez a zene elvitt a zavarosba, elvitt a mennyországba, a hangok gyönyörű össztánca lehozta a csillagokat az égről, amire még a szerelem sem képes. Egy falat japán varázs. Egy falat a testnélküliségből. Egy falat a létből. Misztérium, amit csak érezni lehet.

Kultklip

Azt olvastam Renato-ról, hogy azért lett Zero a művészneve, mert egyszer egy producer (még pályája elején) azt mondta neki, hogy ő egy nulla.
Hát erre rendesen rácáfolt.
Magari azt jelenti: bár, bárcsak, adná Isten, esetleg, legfeljebb.
Ez a klip a maga színpadiasságával és giccseivel együtt fogott meg, és vált a remény himnuszává bennem, különösen azért, mert ismerek egy Olaszországban élő magyar nőt, akivel a majdnem húsz év korkülönbséggel sikerült megélnem a remény napjait, hogy igen, van lelkitárs, Róma csodálatos, repülni mindig lehet, hisz alig egy óra az odaút. Magadhoz.
Magari. Számomra azt jelenti, mindig van tovább, mindig ember az ember, még ha olykor ez nem is tűnik így.

A zene minden

Mindig törekedtem arra, hogy ne legyek egysíkú. Vagyis nem kellett törekednem rá, mert magától adódott. Ám ezt sokan nem tudták helyén kezelni. A zenében mindenevő vagyok. Bocsánat, nem mindenevő, inkább mindenből minőségevő. Szóval a listám nagyon hosszú lenne, kiket szeretek-nagy általánosságban nem a mainstreamhez húzok, ami minőségi szempontból ugyebár nem követel magyarázatot. Bár helyenként a mainstream is belefér-akkor, ha az előadó személyisége olyan, hogy nem fér meg az undergroundon belül. Mert akkora erővel, karizmával hozza a formát, hogy mindenkinek látnia kell. Ilyen populáris egység számomra Ákos és a Bonanza, Madonna, Billy Idol, Tanita Tikaram, Faithless, stb. Ők régiek, manapság Rihanna az, aki említésre méltó. Ám ezeket csakis akkor hallgatom, ha felszínes tevékenységbe kezdek. Mert ez a felszín marad akkor is, ha Madonna hátraszaltóban fejberúgja Rihannát.

Mi van a mélyben...hát Ghymes, Lisa Gerrard aki közreműködött a Dead Can Dance-ben, aztán húúú Pulp, Muse (aki mára populárissá vált), Eazy-E, Onyx, Method Man, Parov Stelar, Air, Emma Shaplin, Kd Lang, Sinead O'Connor, és még sokan. Aztán ott a komolyzene, Beethoven és a Carmina Burana Carl Orffosan, időnként Chopin spansággal. És lehetne még beljebb és beljebb kúszni. Szeretem a világzenét, mit értek ez alatt:
különböző kultúrhangulatokat. Ugye a fado-t a portugáloknál. Az arab misztikumot. Az olasz szentimentalitást. A keleti derűs szatorit. A magyar gyökereket. :///

Mindent szeretek, ami érték. Mitől érték? Mindig korszerű, mindig aktuális, őserővel robban, és van benne valami fricska, művészi fordulatosság, inspirációs faktor.

Leginkább monumentalistának mondhatnám magamat zenei és egyéb szempontok alapján. Monumentális célok, monumentális emberek barátsága, monumentális szerelmek, monumentális súlyok és kihívások.
Végletek. Abszurditás. Groteszk.

Azt hiszem, ha meghalna a zene, nekem is végem lenne. Minden alkalomhoz illő zeném van, minden hangulatomhoz más és más stílus. Mert a zene az kell.

Kultklip

Az egyik kedvenc videoklipem. Miért? A fantasztikus hangzás mellett egy olyan témát jelenít meg, amelynek alkoholista burka alatt azért rendesen meghúzódnak a lelki indítékok, ahogyan az alkoholizmus végállapota is. Eszembe juttatja a nagyvárosi szingliség, de pejoratívabb értelemben az elidegenedettség megátalkodott bűneit, bűnrészességét, amiben bizony mi magunk is benne vagyunk tövig, mindaddig, amíg a metrón az idegen idegen lesz. És nem pedig ember, akihez nyugodtan hozzászólhatsz, hogy:
haver, milyen volt a napod?

Igazából mindenki magába dögölve él, létezik, iparkodik, hogy jobb legyen, élhetőbb legyen az élete. De élhetőbb talán csak egymás által lehet. Valahol az emberiség összeveszett. Elfelejtette, hogy mik azok a dolgok, amikért idejött.

És viszi a lakást, és viszi az álmaidat. Viszi a szerelmedet, viszi az életedet.

Hát nekem erről szól ez a zene és a klip.

La Bohéme

ma szolid herceg vagyok
csütörtökön egy gótikus perc,
pénteken izzadt macsó
majd csak maga a szex
aztán elkésett kurtizán
szétfestett travi
műmellű giccses és
gagyi
majd kliséktől bűzlő butch
aki üvegből issza a sört flanellingben
aztán egy rozsdaszín kardigán
a művészcsaj testén
ráncot vetve a hátgerincen
utána attraktív csillag
mi fényesen átzuhan az estén
egy jel
amit kerestél tegnap
és sehol nem találtad
hiány, mi fellép, ha gördül
a magányfüggöny
egy nő vagyok akit előtte
a sátán erőszakolt meg
majd az isten verte
átkozott elégia
egy hang a csendszünetre
váltás fehérnemű
tiszta tiszta tiszta
Móni, Kriszta, Melissza
Forint György, Frázis Eliza
gyilkos angyal szadista donor
mézeskalács csipke fodor
minden vagyok mindenkinek
senki vagyok a senkinek

Szabad szavak

Reménybe nem kapaszkodsz

hitekbe nem zuhansz

élethez nem ragaszkodsz

halálban nem kutatsz

Szabad vagy szabadkozol

a lét vagy 

aléltan elélvezel

mosoly a gyomrodban

magadba emlékezel:

A kalandor

Alexről tudni lehetett, hogy minden balhéban benne van. Gyerekkora óta. Mint például a detoxikáló. Egyszer csak jött az a péntek. Hétfőn az iskolai okosságok helyett még mindig az infúzió csurgott belé. Röhögött. Milyen jó kis balhé! És a legjobb, hogy még a barátnője is ott volt, mellette feküdt a szomszéd ágyon. Ugyanis az ő szülinapját ünnepelték. Ittak ezt, ittak azt, a pult választékát mind felélték. Elindultak a bulihelyre, csakhogy nem értek oda. Alex már nem sokáig érzékelte a környezetét. Utolsó kép: a lábai cikáznak előtte a betonon. Következő kép, valami rázkódás, valami női hang és egy tűsarkú. Legközelebb szembehányta a nővérkét. Így ébredt. Aztán a gyomormosás következett. Nem nagyon érezte, olyan volt, mint egy fogmosás.

Aztán meg az alvilági életben kereste önarcképét. Gondolta, dealer lesz, vagy más. Ide-oda vetette a kamaszkor, négy liter minősíthetetlen bort simán elfogyasztott, hogy utána félmeztelenül táncolhasson a házibuliban, majd a klotyón végezze valami csajjal. Ilyen volt 14 évesen. Mindig a nők izgatták, a buli meg a pia. Aztán egy szép napon átspiritualizálódva ébredt fel.

Azóta is szereti a nőket, a csinos combokat a szoknya alatt. Valójában mindig is imádta a szoknyát. Amelyben szinte már érinthető, de mégis sejtelmes körvonalak szabad utat engednek képzeletnek, kéznek.
Költő lett, és elindult a lelkekbe. Ott is aztán látott mindent. Pfűűű, de még mennyi mindent. Valójában lelkeket akart enni. Mohón, a lehető legnagyobb kitartással kutatta fel áldozatait, vagy ők jöttek el hozzá önként. Előbb-utóbb minden kiszemeltje beadta a derekát.

A vérzivataros kamaszkorban igyekezett kipróbálni mindent és mindenkit. Tudta, jól jön a tapasztalat. És mi másért, mint tapasztalni van itt. Látni, megélni, megízlelni, aztán szenvedni, majd továbblépni. Vállalta a szenvedést mindig. Nem volt olyan veszély, ami ne izgatta volna fel. Ment és hódított. Amikor más elveszíteni készült a szüzességét, ő már épp tesztelte a gruppen összes variációját. Aztán megunta. Gondolta, sokkal nagyobb kaland egyvalakit megtartani, mint százvalakit meghódítani. Ezt értettem átspiritualizálódáson. Úgyhogy jöttek a hosszú kapcsolatok. Az elején nehéz volt beleszoknia, pont egy olyat fogott ki, aki két héttel a megismerkedésük után mással csókolózott. Hm...érdekes, gondolta magában, és lefeküdt az exével, meg annak a valakijével egyszerre. Ha valamit komolyan gondolt, nem szerette, ha átbasszák a fejét. Na mindegy. Azért együtt maradtak vagy három évig, laktak itt, ott, volt sok életük együtt, de Alexnek másokkal is. Hiába, ha bemutatásra került egy-egy barátnőnek, valahogyan mindig beléjük habarodott, és félrejátszott. Csalt, és szeretett. Egyszerre mindenkit. Vagy inkább külön-külön. Valahogy izgatta az a dráma, ami köztük zajlott, a pofonok, amiket ezzel kiérdemelt.

Aztán jött egy nagy románc. Felnőtt élet volt már ez, ekkor bemutatkoztak neki az angyalok, mindenkire mosolygott egy-egy mámoros éjszaka után, mesterére lelt. A mester persze lelécelt, ahogy azt illik. Majd fel-felbukkant, míg a tanítvány jobb nem lett nála. Persze Alex megint hibát követett el. Beleszállt egy kapcsolatba, amelyben végképp nem tudott önmaga lenni. Úgy látszik, vannak ilyen tartalékos időszakok, amikor a kalandorok is elfáradnak, és másnak tűnnek, mint amik, bujkálnak, inkognitóba vonulnak.

És akkor egyik-napról a másikra megcsalják. Mi???? Engem??? Egy kalandort? Alex rém büszke és hiú volt mindig is. Na itt aztán borult a bili. Vele ezt nem lehet megcsinálni. Felöltötte éjszakai énjét, és már vitte is haza a következő csajt. Ezután a legtesthezállóbb időszaka következett. Mondhatni, kiteljesedett kalandorsága. Megért, mint a jó bor. Jó állása volt, megtehette, hogy jön-megy, taxin vagy repülőn, vagy a nők céges autóján. Általában vidéken talált kikapcsolódást. Itt aztán minden jóban része volt, a tenyerén hordozták. Miért? Mert önmaga volt. Udvarias, figyelmes, izgalmas, szórakoztató. Mindig új, mindig más. Ugyanakkor a románcok megviselték, ismét inkognitóba vonult. Azt gondolta, majd mostantól megtalálja azt, akivel kiélheti legbelsőbb kalandorságát: azaz egy életen át kutathatnak majd egymásban, és egymáson kívül, együtt. Egy életen át tartó izgalom lesz, kéjutazás, szeretkezések vég nélkül, randik és évfordulók, hülyeségek és bohémságok, meghittségek és inspiráció.

Ám kódjait félreértelmezték. Hagyta, hogy így legyen. Nem akart semmit. Összetört. A másik nem ismerhette, mert alig látott belőle szikrányit is. Alexnek nem ment a kalandozás. Megtorpant. Kibaszták a munkahelyéről, elkezdett félni. És a félelem a kalandorok legnagyobb ellensége. Azelőtt mindig úgy élt, hogy nem bánt semmit, ha belehal is. Az utóbbi időkben elkezdett félni. Mi lesz, ha? És mi lesz, ha? Adósságok nyomták a vállát, mindenki csesztette. Pedig önerőből rengeteg tapasztalatot gyűjtött, sokat elért. Most nem tudta megszokni az új állapotát. Párja sokat segített neki, de lehet, hogy többet ártott. Lehetett volna mondjuk az is, hogy Alex mellett önmagát élje meg, és akkor az igazi Alex is előbújik. Akkor sült volna el jobban a dolog. De mindig könnyebb csendesen kisétálni. Elsomfordálni, magyarázatokat gyártani, embereket vonzani be, akik kiszabadítanak az öncsapdából.

Hát jó. Alex ismét életben van, mi az hogy, nem volt ennyire formában már régóta. Olykor inkább elviseli a magányt, minthogy még egyszer a meghittségnek hódoljon. Mi a fontosabb? Számára bizonyosan az izgalom, hogy az lehet, aki, és erre emlékeztetni sem kell.

Kurvára ironikus, hogy párja épp azért hagyta el, hogy egy ilyen embert keressen. Ott volt az orra előtt egy csomagban a lehetőség. Nem nyitotta ki. Alex büszkeségébe tiport. Alex felkelt, és nem fordul vissza. Akiket elhagyott, többé nem tudhatják meg, amit elszalasztottak. Vagy megtudhatják, de meg nem kaphatják, meg nem érinthetik. Hisz a valamikori mester is csak sóvároghatott utána elhízva, megviselten. A dics majd azé lesz, aki valóban képes vérkomolyan, halálig játszani a szerelmet, végsőkig pendíteni a húrt. Addig? Addig meg kóstolás van, a játék elindult. A gémóverig még sok idő van.